Nagyobb mérethez katt a képre!

Nagyobb mérethez katt a képre!

Nagyobb mérethez katt a képre!

Nagyobb mérethez katt a képre!

Plébániánk és rövid története

Tit: Szent őrzőangyalok

Vigyázzatok reánk!

!A kép át lett méretezve! Az eredeti méret megtekintéséhez kattintson a képre!

Tit.: Szent őrzőangyalok; Örök. Sz. i.: I. 27.

Postacím: 547213-Dămieni 160, Com. Eremitu, jud. Mureş

Tel./Fax.0265-347360  

Mobil: 0744-615.216

E-mail: demenypleb@gmail.com

Filiák: Búzaháza (Grâişorul) – Tit.: Szent Anna; Örök. Sz. i.: XII. 28.

Plébános: T. Rózsa Gáspár

Lélekszám: mater: 200, Búzaháza: 17, összesen: 217

Története:
Az 1567-es évi regestrum Dymynháza néven írja (Orbán IV., 1).
1638-ból van adat arról, hogy az Agyagos tetõn egy kápolna állott Szent Orsolya tiszteletére. Székelyhodos filiája volt.
1671-ben a kápolnát beköltöztetik a mai temetõbe, és a Szent Õrzõangyalok tiszteletére szentelik.
1836-ban építik a mai templomot, és a fakápolnát eladják a székelysárdi görög katolikusoknak (Benkõ 173). 1868-ban lesz önálló plébánia.
1868-tól létezõ katolikus iskoláját 1948-ban államosítják.

Érdekes linkek

Virtuális plébánia

Magyar Katolikus portál

ACODOMUS egyesület

Deményháza honlapja

Tábor honlapja

Nemzetközi tábor került megrendezésre Deményházán július 2 és július 5 között! Résztvesznek iszlai, ehedi, deményházi, mikházi, köszvényesi és remetei gyerekek magyarországról érkezett 18 egyetemista, magyarországi és deményházi plébános felügyelete alatt!

Július 5-én 50 éves találkozó. Ünnepi hálaadó szentmise délben 11 órakor!

Elkészült a tábor honlapja. Elérése ITT!

Támogatónk:

Szabadtéri misézés:

Minden év május. 8-án (Fogadalmi ünnep) szabadtéri misézés történik a Márkodi tetőn lévő keresztnél.

Panoráma

Elemi iskola

Kántori lak - a gyermekek délutáni foglalkoztatásának helye

Az oldalt meglátogatták:

(2009.május.30-ától)

Ha tetszett amit láttál és olvastál, írj a vendégkönyvbe!

Ezek voltunk, ezek szeretnénk lenni és maradni

Hite volt a deményházi népnek. Gazdag, tiszta áltatás és tettetés nélküli. Lélekbol fakadó evangéliumi hite. Munkáját imával kezdte és fejezte be. Hite volt sugalmazója tetteinek s az áldozatosság és könyörületesség érzete szerelte fel azzal a szolidaritással, mellyel felebarátja baját magáévá tette. Nem volt itt szükség jég és tuzkárbiztosító társas

ágra. Hiszen a falu maga az volt. Elégett valakinek a háza, elverte termését a jég, érte másnemu szerencsétlenség – nem kellett remény vesztetten búsulnia: a kártalanító társaság helyben volt egy számban ugyan kicsiny, de összetartásban nagy, eros közösség, melynek altruista alapon, a krisztusi evangéliumból vett alapszabályai voltak. Nyomán elhalt a nehéz sóhaj, könnyek száradtak fel, a bizalom, a megnyugvás szállt a lelkekbe.

Hite volt ennek a népnek, s annak szellemében nyertek megoldást szociális kérdései. Munkaadó és munkás, gazda és cseléd nem voltak gyulöletes fogalmak. Közös érdeket jelentettek, azonos érdek, közös boldogulás, melybol mindkettore a megelégedés érdeke szállt. Lehet-e szociális kérdést ennél jobban megoldani? Ha valamelyikük építkezett, az egész falu talpra állt. Kezével és igájával segített ott, ahol amit tudott mindenkinek. Ezenkívül tojást, zsírt, kenyeret és fát adtak, és örült mindenki, hogy az építésben része volt, s mert jót tehettek.

S vajon az Isten szeretetébol fakadó felebaráti szereteten kívül lehetett-e más indító ok, mi oseinket a helyes ésszeru úton vezesse és megtartsa? Több évszázados boldogulásnak kulcsa ez. Egy gazdag és tanulságos múltnak kedves és drága gyémánt kövei.

A tekintély elismerése nem jelentet számukra megaláztatást. Pap, tanító, bíró s az egyházi és községi testületek többi választottjainak tisztelettel adózott, gyermekeit is arra oktatta. Okos meggondolással jól tudta, hogy o maga is csak úgy várhatja gyermekeitol Isten negyedik parancsának betartását. Helyesen gondolta. Jól tudta! Templom és iskolának gondja volt arra, hogy a derék szülok ne csalódjanak. Mino szép harmónia, a helyes nevelés fontosságának ily nagyszeru felfogása és értelmezése.

Déli – esti harangszóra abba hagyva munkáját, levetett kalappal imádkozó, az Ave Maria-t, Úrfelmutatást és szombat délutáni ünnepet jelzo harang szavára megszunt a kapa-kaszapengés, megállt az eke, borona, mert otthon a határ legeldugottabb zugán is összekulcsolt kezekkel térden álló emberek imádkoztak, mint ezt megtenni nem szégyellték, Innen az Isteni áldás, élohit, vasszorgalom, takarékosság, kötelességtudás voltak elodeinknél a romlás elleni óvszerek. A boldog megelégedéshez segíto eszközök.

Elodeink szerették a templomot, s ágyban fekvo beteg és apró gyermekeken kívül nem volt ki a vasárnapi szentmisét elmulasztotta volna. A gyermek szülojével ment a templomba, ájtatosan viselkedett, a szentbeszéd tartalmáról otthon apja kikérdezte. A gyermekekre a napos ügyelt s rendetlenség esetén egy intés vagy fenyítés elegendo volt, hogy szülei otthon megbüntessék, és máskorra kedvét szegjék. Családja lelki szükségletei iránt nem volt közömbös a gazda, tudatában volt Isten elotti felelosségének. A szülok nagy súlyt fektettek a családjaik valláserkölcsi nevelésükre. Gyermekeik lelke volt legféltettebb kincsük. A kicsinyek beszédre nyíló ajka a szülok neve után mit is tanulhatott volna meg eloször a jászolyos bölcsoben, mint a kis Jézuskáét, gyermek Jézusét, kit az anyai szív magzatja, társul, barátjának tekintett. Megmutatta képét, hogy megcsókolja egyszer, tízszer, százszor, mialatt anyjának égbe járó lelke a kisdedet magához ölelo Jézus áldását kérte. A gyermek fejlodött s már iskolába ment. Törékeny még kicsi szívében öröm és félelem is honolt. Sokat hallott beszélni szépet, jót, de gyengeségének tudata aggódást lopott lelkébe. Anyja kíséretében, kézen fogva iskolába ért. Beírják, helyet kap, ott marad kimérve még a tenger áldást, mellyel a távozó anya utolsó tekintetével elhalmozva. A beírásnak vége, együtt vannak a gyermekek. Kezdodik a tanítás.

Mi is lehetne más, amivel hívo katolikus iskolában a nevelo oktatás megindul?

Tanítójuk keresztet vet, s lám, vele a gyermekek is. Kezdi a „Miatyánkot” s már vele folytatják ismét a gyerekek. Mennyi boldogság a pírba szöko viruló arcon. Sikerült az elso lecke, s már otthon, ha pillanatra s a gyermeki lélek, hogy megcsókolja azt az áldott jó anyát ki ot az elso, legszebb leckére olyan szépen megtanította. Ezek voltak, ilyenek voltak a régi jó anyák.

A gyermek otthoni tanulmányát a család nagyobb tagjai nem zavarták, a lámpát a kicsinyek kedvéért szívesen égették. Apa, anya, ha a tanulás nehezen ment, segítotársul szegodött. Így kívánta a gyermek, a család s a szüloi gondosság becsülete. A családi társalgás nem turt el kiszólást, a megtorlás szigorú, kíméletlen volt. A gyenge gyermeki lelket nem kellett félteni összejövetelek társalgásától: a dohányzó, borgozos kétértelmu szellemességek nem voltak, de komoly, keresztény családokhoz illo megbeszélések, majd tréfák és másnemu tisztes szórakozások. A keresztényi illem uralta elodeink családi és társadalmi életét.

Így volt a fiatalságnál is utcán és összejövetelen. A káromlótól elhúzódtak, a részeget kerülték. Táncolni csak nappal lehetett s az esti harangszóra megszakadt a legandalítóbb tánc, mint a legtüzesebb csárdás és egyetemlegesen és hangosan imádkozta mindenki az „ Ave Maria-t”. Utána még három táncot engedélyezett a bíró vagy a kirendelt esküdt, tisztességesen ment mindenki hazafelé. Ettol eltérni nem lehetett. Az anya ki leánya becsületére adott valamit, hollétét mindig ellenorizte. Éjjeli táncról szó sem lehetett!

Az advent és nagyböjt magába szállás ideje volt. Elodeink szigorú böjttel fenyítették magukat, a bunbánat útja végül az oltárszekrényhez vezetett. Az egyházi gyásznak öltözködésükben is kifejezést adtak a nok és a férfiak, ifjak és öregek. Volt egy felejthetetlen szép szokásuk, az oltáriszentség szerzésének napján. A felnottek hiánytalanul járultak az oltáriszentséghez és az anyák nagycsütörtök estén magukhoz vonva gyermekeiket, elmondták az Úr Jézus Krisztus kínszenvedése eloestéjének történetét. Az oltáriszentség szerzését, a geccmáni kerti véres verejtékezését, az árulást, az elfogatást. Mikor mindenki elcsendesedett, lelkük csendes, áhítatott imába merült. Kicsiny egyszeru ténykedés és sosem múló gyönyöru emlék. Mennyire bevésodik egy ilyen aktus a romlatlan gyermek szívébe, s milyen drága kincs és emlék keresztény anyáktól a jövendo élet útvesztoi között.

Szerették emelni az isteni tisztelet fényét, Körmenet alkalmával ünnepi díszben öltözött (fehérharisnya, csizma, gyolcsing, makkfalvi szottes, lájbi) egyháztanácstagok kísérték két oldalt a legméltóságosabb oltáriszentséget. Egyháztanács tagjának lenni nagy kitüntetés volt, kiváltság. Ilyen nagy ünnepéllyel ment a feltámadási szertartás is. Meghalt szeretteinek kegyelettel áldozott, imával, szentmiseáldozattal, virrasztásnál imádkoztak és énekeltek, utána csendes komolysággal beszélgettek, felidézve a halott jó tetteit.

A deményházi nép kezdettol buzgó katolikus volt. Mint ilyen, anyagi javakkal ellátta papját, kántorát, ki nem csak a krisztusi evangéliumot hirdette, de annak magtartásában is jó példával elojárt.

Deményháza meglehetos áldozatott hozott a nagy háborúban.

Elesett hosök sírjai messze földön, ismeretlen helyen vannak, korhadt fakeresztek, vadvirágos hantok jelzik. Idegen utas, ha el is jár, a múlt emlékei újulnak s egy nemesebb érzeményre talál. A szívbéli sóhajok innen indulnak kis falunk árván maradt tuzhelyeirol. A kedveseinek elvesztése fölött búsongó lélek kegyelete oltárt emelt a sír felett, hova nem juthat el, de elgondolja, megrajzolja azt, hogy könnyeivel legalább így áztathassa meg.

Tisztelet a hosök emlékeire, béke poraikra! Ilyen volt a régi Deményháza

Bencze János tanító